Szent Anna Piarista templom honlapja

Levél címünk: Szent Anna Piarista templom 2600 Vác, Szentháromság tér. bocsa@vpg.sulinet.hu
Szentmisék: Hétköznap tanítási napokon hétfőtől péntekig 6.45-kor. Vakációban és szombaton 7.00-kor Vasárnap: 7.00, 9.00, valamint 18.00-kor Ifjúsági gitáros mise
Minden első pénteken: 13 órától engesztelő szentségimádás, 16 órától gyóntatás, 17.00 órakor szentmise.
A váci Piarista Templomban elindult az örökimádás Jelentkezni lehet a szöveg mögötti képre kattintva is, a megjelenő űrlap kitöltésével. Az "Örök imádás " menüpontban további információk találhatóak.
Önmagunk Szűzanyának szentelésére templomunkban rendszeresen lehetőség nyílik. A szentelés időpontjait időben kihirdetjük. Bővebb tájékoztatás Bocsa József atya honlapján érhető el, cím: http://bocsajozsef.hu , vagy bocsajozsef.piarista.hu
Évente több alkalommal megrendezésre kerülnek a kiengesztelődési imatalálkozók. Bővebb információ a http://engesztelok.hu/ weboldalon.

2014. június 8. Pünkösdvasárnap

Beküldve: Hirdetések

A mai napon a szentmisék végén Ferenc pápa kérésére imádkozunk a Közel-Kelet és a világ békéjéért.

A mai nappal befejeződik a húsvéti idő. Ezt jelezzük azzal is, hogy az esti mise végén a húsvéti gyertyát eltesszük az oltár mellől az évközi helyére.

Egyházilag hétfő nem ünnep, hétköznapi miserendet tartunk, tehát reggel ¾ 7-kor lesz szentmise.

Szerdán Szent Barnabás apostol,

Pénteken Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító ünnepe.

A szentségi kápolna kialakítása a végéhez közeledik. Két hét múlva, június 21-én, szombaton Úrnapja előestéjén este 6 órakor igeliturgia keretében felszenteli dr. Beer Miklós megyéspüspök úr, és a Piaristák váci letelepedésének 300. évében átadjuk a váci híveknek, és a Váci Egyházmegye híveinek, hogy a hét minden napján egész nap lehessen végezni szentségimádást.

 

IMA KÖZEL KELET BÉKÉJÉÉRT Jun.8

    

Ferenc pápa kérésére imádkozzunk:

Üdvözlégy…

     Istenünk, te kinyilatkoztattad, hogy békességszerzők a te gyermekeid. Kérünk add meg nekünk, hogy szüntelenül megvalósítsuk azt az igazságot, amely egyedül képes biztosítani a tartós és igaz békét. Kr. Urunk által.

Üdvözlégy…

Istenünk, Világ Teremtője, a te akaratod szabja meg a századok folyását. Hallgasd meg könyörgő szavunkat, és adj a mi korunkban zavartalan békességet, hogy irgalmadat magasztaljuk, és szüntelen ujjongásban örvendezzünk. Kr. Urunk által

Üdvözlégy

     Békesség Isten, te magad vagy a Béke, a békétlen szív téged fel nem foghat, és a gyűlölködő lélek magába fogadni képtelen. Add, kérünk, hogy az egyetértők tartsanak ki a jóban, az egyenetlenkedők, pedig sérelmeiket feledve gyógyulást nyerjenek. Krisztus a mi urunk által.

     Szűz Mária, béke Királynője, könyörögj érettünk!

2014. május 11. Húsvét 4. Vasárnapja

Beküldve: Hirdetések

Ma a papi és szerzetesi hivatások világnapja van. Egyre kevesebb a pap és egyre nehezebb terepen kell dolgozniuk. Csak a hívek erkölcsi, anyagi és főleg imádságos segítségével tudnak a meglévők helyt állni, és új hivatások támadni.

Hétfőn Szent Néreusz, Achilleusz és Pongrác vértanúk emléknapja lesz.

Pénteken Nepomuki Szent János áldozópap és vértanú emléknapja. Egyben 3. péntek. Reggel 6 órától szentségimádás lesz hazánkért. 18 órakor gyógyító szentmise. Előtt Sipos Gyula tart buzdítást, és vezeti szentmise után a közbenjáró imádságot.

2014. május 4. Húsvét 3. Vasárnapja

Beküldve: Hirdetések

Ma elsővasárnap. Délután fél 3-tól szentségimádás és titokcsere a Rózsafüzér Társulat tagjai számára.

Szerdán Boldog Gizella ünnepe.

Szombaton Lelki napot tart templomunkban az indiai Jakab kármelita atya, amely keretében tanúságot tesz saját életéről Shiny Sabu egy fiatal feleség és édesanya. A program reggel 9 órától az esti fél 6-os szentmiséig és az azt követő közbenjáró imádságig tart. Szeretettel várunk minden elmélyülni és gyógyulni vágyót.

2014. április 20. Húsvét Vasárnap

Beküldve: Hirdetések

 

Húsvét vasárnapján reggel 7, 9, és este 6 órakor lesznek szentmisék. A reggeli szentmisében ételszentelés lesz.

Húsvét hétfőn reggel 7 és 9 órakor lesznek misék.

Örömmel hirdetjük, hogy húsvét hetében elkezdődnek a szentségimádási kápolna kialakítási munkálatai. A december 8-án erre a célra meghirdetett gyűjtésben kerekítve 600.000 Ft. gyűlt össze. Köszönjük mindenkinek az adományát. Így a hívek mostani és korábbi adományából és a Rendház megtakarításából a 6 milliós bekerülési költségnek valamivel több mint a fele jött össze. A maradék összeget a Tartományfőnökség fedezi.

Templomunk teljes felújítása nagyon sokba kerül. Az idén és a múlt évben is pályáztunk a legsürgetőbb munkákra, de egyik alkalommal sem nyertünk. Halaszthatatlan viszont a tornyok, és beléjük csatlakozó tetőrész felújítása. Ezért a Tartományfőnökség ebben az évben szeretné saját forrásaiból ezt a munkát elvégezni. Ennek költsége bruttó 62 millió Ft. Azt kéri, és mi, a helyi közösség is kérjük, hogy ki-ki lehetőségei szerint adományokkal, vagy lehetséges adományozók megnyerésével, és imával támogassa templomunk felújítását, amelynek becsült költsége 170 millió forint. Köszönjünk mindenkinek az eddigi támogatást.

 

2014. április 13. Virágvasárnap

Beküldve: Hirdetések

Virágvasárnap templomunkban két mise lesz. Reggel 7 és este 6 órakor. A 9 órás mise helyett a Székesegyház szentmiséjén veszünk részt. A barkaszentelés a mi templomunk előtt a Szentháromság szobornál lesz fél 10-kor és innen indul a körmenet a Székesegyházba.

Nagycsütörtökön, Nagypénteken, és Nagyszombaton nem lesz reggeli szentmise. Helyette zsolozsmát imádkozunk reggel 7 órakor.

Nagycsütörtökön és Nagypénteken este 6 órakor kezdődnek a szertartások.

Nagyszombaton este 8 óra 30-kor.