Nádudvari Miklós Sch.P

Az utolsó vacsora ünnepe

Írta: Administrator. Beküldve: Nádudvari Miklós Sch.P

Az utolsó vacsora ünnepe

 

Elkezdődött a Szent Három nap, amelyen Urunk Jézus szenvedését, halálát és feltámadását ünnepeljük. Ma Nagycsütörtökön ünnepeljük Jézus utolsó vacsoráját, minden szentmisében megünnepeljük, de ma kiemelten.

Bevezetés. Az ünneplés misztériumához az is hozzátartozik, hogy valójában megjelenítjük az utolsó vacsorát, ami közel kétezer évvel ezelőtt, tehát időben távol, régen történt és tőlünk messze, Jeruzsálemben. Itt van velünk Jézus, az eucharisztikus ünneplést vezető pap személyében maga Jézus vezeti az ünneplést, és valójában nemcsak mi ünneplünk vele, hanem belépünk ezzel Urunk örök liturgiájába – szolgálatába, amelyet ő állandóan végez az Atyánál és vele együtt az egész üdvözült társadalom: Mária, az Istenszülő Szűz, Szt. József, az angyalok és a már velük teljes közösségben levő meghalt emberek, a szentek. Ehhez az örök ünnepléshez, ebbe az örök ünneplésbe csatlakozunk. Tehát amikor velük együtt ünneplünk, együtt ünnepelünk azokkal is, akikkel Jézus egykor együtt ünnepelte a Pászkát Jeruzsálemben elfogatása előtt. Az időpont más, a helyszín más, de ugyanaz történik. Isteni misztérium.

 

Az utolsó vacsorán az Egyiptomból való szabadítást ünnepelték, de ebbe az ünneplésbe Jézus két újdonságot hozott. Az egyik a lábmosás, a másik, hogy a kenyeret és a bort saját testévé – áldozattá – tette. Mindkettő meglepte az apostolokat és az ott levőket, mert ezekre nem számítottak. Mi már tudjuk előre, hogy ez most meg fog történni.

1. A lábmosás. Jézus, a Mester, mint egy rabszolga megmossa a tanítványai lábát, az bizony valóban poros, piszkos volt. Helyénvaló Péter tiltakozása. Jézus ezzel egész földi életét és szenvedését, halálát foglalja össze, szemlélteti. Egyszer versengő tanítványait így tanítja. „Köztetek aki naggyá akar lenni, az a szolgátok lesz, és aki első akar lenni, az mindenkinek a rabszolgája lesz. Az Emberfia ugyanis nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és váltságul adja életét mindenkiért.” (Mk 10,43-45) Vagyis Jézus élete, szenvedése és halála az egész emberiségnek tett szolgálat. Ezért ő a legnagyobb. A lábmosással ezt szemlélteti, és példát ad, hogy mi is ezt tegyük: szolgájuk egymást. Mert ő olyan, hogy csak azt kéri tőlünk, amit elénk élt. Ez a boldogságra vezető út.

De hogy ezt valóban megélhessük, ahhoz nem elég a példája, ahhoz szükséges ő maga, az ő kegyelme, segítsége.

 

2. Az eucharisztia alapítása. Jézus a kenyeret és a bort testévé és vérévé, Istennek felajánlott áldozattá tette. Mit tett Jézus? Mit mond nekünk erről János a mai evangéliumban. Jézus tudta, hogy visszatér, átmegy az Atyához szenvedésén, halálán keresztül. Ez az ő átvonulása, Pászkája. Egész élete másokért való szolgálat, a szenvedésével, halálával együtt, ez egyben a teljes odaadása az Atyának, ezért Áldozat. Azért, hogy mi éljünk, azaz Istent, az Isten örök életét, a vele való közösséget elfogadhassuk és befogadhassuk. Amit elvesztettünk a bűnnel, azzal, hogy összetörtük a kapcsolatot Istennel. A misztérium az, hogy Jézus ezzel az áldozattal a mi szívünket nyitja meg, minket engesztelt ki. Vagyis megadta a lehetőségét annak, hogy a hozzánk közeledő Istent befogadhassuk, ezzel együtt irgalmát, megbocsátását, a szeretetét. Ez a szabadítás, ez a megváltás.

 

Mit tesz Jézus az utolsó vacsorán? A saját szenvedését, halálát és feltámadását, vagyis Áldozatát előre megjelenítette. A kenyeret testévé, a bort vérévé tette, hogy az ő megváltó áldozatában mi is részesülhessünk. Azaz mi is befogadjuk az Élő Istent és szeretetét. Ez is a misztérium része. Így köttetik meg Isten és ember között az új és örök szövetség. Jézus előre hálát ad az Atyának, hogy megmenthetik az emberiséget, ezért eucharisztia, hálaadás.

Mindezt az ő családjára, közösségére, az egyházra bízta, ezért az apostolokat pappá is tette. Jézus maga az Áldozat és az Örök Főpap, aki önmagát adja nekünk is, nemcsak Atyjának. Ezért a mai nap az eucharisztia alapítása mellett a szolgálati papság alapításának ünnepe is. (Mi papok hálát adunk saját papságunkért is.)

Hamarosan a kenyér és a bor az értünk szenvedett, meghalt Feltámadt Úr testévé és vérévé lesz. Ebben szemlélhetjük leereszkedését hozzánk, közénk, engedjük, hogy magához emeljen minket és ezzel képessé váljunk arra a szeretetre, arra az önátadásra, szolgálatra, ami által valóban testvérekké válhatunk egymás számára, és egy emberibb, igazságosabb, boldogabb társadalom formálódhasson. Így készítjük elő az ő dicső megjelenését. 

Urunk szenvedésének és halálának ünnepe

Írta: Administrator. Beküldve: Nádudvari Miklós Sch.P

Urunk szenvedésének és halálának ünnepe

 

Ma Nagypénteken Urunk szenvedését ünnepeljük, felidéztük Jn szerint földi élete utolsó óráit elfogatásától haláláig és temetéséig. Időben ez nem egészen 1 nap.

 

Ami elsőre nyilvánvaló, ami egyből világos, hogy Jézust az emberi gonoszság elsöpri és megsemmisíti. Anélkül, hogy részletezném, látjuk testi-lelki kínjait, megalázását: egyik apostolának, Júdásnak, árulásától kezdve, a főtanácsban a fölpofozásától, a megkorbácsolásán, a gúnyolódásokon át egészen a keresztre feszítés rettenetes kínjaiig.

Amikor bennünket gonoszság csapása fenyeget, összetörhetünk, összeroppanhatunk benne. Összetörhetünk úgy, hogy a megaláztatások hatására leértékeljük és megvetjük magunkat. Úgy nézzük magunkat, mint a minket gyűlölők. Vagy megalkuszunk, sajnáljuk magunkat, vagy magával ragadnak indulataink és a gyűlöletünk, rosszakaratunk felkorbácsolódik és tettekbe megy. Elemi erejű védekezésünk pusztítóvá, méreggé válik. Mindezek összetörnek, és ezzel együtt a szenvedés bezár, leköt.

 

Mit látunk Jézusban? Ez az, ami kevésbé nyilvánvaló számunkra.

Tudatos döntéssel szolgáltatja ki magát az emberi gonoszságnak, az őt megölni akaróknak. Elfuthatott volna még az utolsó percben is az Olajfák hegyén este a holdfényben, hiszen korábban fényes nappal a Templomban elmenekült a kezükből. Számára a csapás tudatos döntés. A főtanács előtt és Pilátus előtt is világosan megmondja, hogy ki ő, ha hallgatna, nem lehetne elítélni.

Amikor viszik kivégzésre, az őt sirató jeruzsálemi asszonyoknak azt mondja, hogy magatokat sirassátok. Nincs benne önsajnálat.

 

A keresztre feszítés megaláztatása és kínjai nem törik össze, a szenvedés nem zárja be, hanem még jobban megnyílik és nagyobb szeretetre készteti. Ez abból látszik, ahogyan a kereszten viselkedik és abból a néhány szóból, amit megfeszítetten mond.

Az országába bebocsátást kérő, vele együtt megfeszített gonosztevőnek megadja az örök boldogságot. Szentté nyilvánítja. (Lk)

Megbocsát az őt kivégzőknek, elítélőknek és közbenjár értük Atyjánál. (Lk)

Gondoskodik anyjáról és János apostolról, egymásra bízza őket, és ezzel Máriának a hívatását kitágítja. (Jn)

 

Mindezt úgy, hogy a rettenetes szenvedésben a sötétséget átéli magában is, átéli az Istentől való elhagyatottságot. Jézus a kereszten keresztül megy a mély hitválságon is. Ezzel együtt tudatában van annak, hogy Isten vele van  a szörnyű szenvedésben, ezért kiáltva fordul hozzá: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem!” (Mt) Micsoda mélységben járhat az emberré lett Fiúisten, azt éli meg, hogy az Atyja elhagyta. Belső szétesettséghez közeli állapot.           (Ezek ismerősek lehetnek számunkra is.)

„Szomjazom” – mondja Jézus Jn szerint. János ennek az elhagyatottságnak a mélyét tárja fel előttünk. Az Istentől való elhagyatottságát átélő Fiú imájában az Atyaisten utáni vágya nyilvánul meg. Jézus elhagyatottságában Istenre szomjazik. (Jn)

 

És hogyan hal meg?

„Atyám, kezedbe adom lelkemet!” – teljes önátadással Lk szerint.

Mt szerint hangos kiáltással. Győzelmi kiáltás. János ezt önti szóba. A görög szó magyarul jelenti: céljához ért, beteljesedett, elvégeztetett, megvalósult. A Fiúisten utolsó szava halála előtt. Céljához ért az ő élete, ezzel megvalósult a mi megszabadításunk. (Jn)

 

A szenvedésben Jézus nem törik össze, nem bezárul, hanem még jobban megnyílik. Így jut el a szeretet teljességére, a tökéletességre. Ezt írja a Zsidókhoz írt levél: „Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből tanulta meg az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett…” (Zsid 5,8-9)

 

 A Jézust megölő gonoszság, embertelenség nyilvánvaló, de Jézus ebben a rettenetes nyomásban eljut a szeretet teljességére. Ebben tárul fel az, ami elsőre számunkra láthatatlan. Az emberfeletti szeretet, az Isten szeretete. Ez lesz Úrrá az emberi gonoszságon és szabadítja meg az embert attól a Gonosztól, aki az emberi gonoszság mögött áll, mélyén van, a Sátántól. Így győzi le Isten emberként a Sátánt.

Legyőzetve győz. Ez az isteni dráma. Ez az isteni olvasat. Ezért adunk hálát. 

Urunk Feltámadásának ünnepe

Írta: Administrator. Beküldve: Nádudvari Miklós Sch.P

Urunk Feltámadásának ünnepe

 

Tegnap ünnepeltük Jézus szenvedését és halálát. Láttuk, hogy szenvedése és halála teljes odaadás az Atyának minden egyes emberért és az egész emberiségért. Áldozata leereszkedés a lehető legmélyebbre: elszenvedte a bűnnek és a gonoszságnak a hatásait. Fiának erre a nagylelkűségére válaszolt az Atya úgy, hogy ígérete szerint a 3. napra feltámasztotta, és a lehető legmagasabbra emelte. A Fiúisten emberként az egész mindenség, az egész emberiség Ura Atyjával együtt, mint ember Istenként uralkodik. Ez Feltámadásának misztériuma.

Feltámadása számunkra érzékelhetetlenül és észrevétlenül történt, Isten teremtő tette, amely csendben történt – ugyanolyan csendben és észrevétlenül, ahogyan a világba lépett, miután Szűz Mária igent mondott rá. A világba csendben lépett, elpusztítása látványos volt, és az uralomra lépése is teljes csendben történt.

 

Szemléljük ma éjszaka a Feltámadt Urat és feltámadásának hatásait.

Végigmentünk nagyvonalakban a teremtés kezdetétől az ószövetség nagy eseményein át egészen Krisztus feltámadásáig. A Feltámadt Úr fényében megadatik nekünk, hogy a világmindenség és az egész emberiség hosszú történetét – benne a saját életünket is – úgy nézzük, mint az Isten és az ember közös történetét. Egy olyan útnak, amelyen Isten az egész anyagvilágot, az egész emberiséget, minden egyes embert, minket is a vele való teljes közösségre, egységre akarja elvezetni, amelyben egyben az is benne van, hogy minket embereket egymással is a teljes közösségre vezet és arra, hogy a Szentháromság egy Isten örök isteni életét éljük személyiségünk megfelelően, egyéniségünk teljes kibontakozásával. Isten perspektívájából nézve tehát a történelem üdvtörténet, személyes életünk is.

 

A Feltámadt Úrra tekintünk. Urunk Jézus Isten, az örök Atya örök Fia és ember, a halálon túl élő, feltámadt testben élő férfi. Benne az embersége teljes egységben, közösségben van istenségével, és embersége által maga az anyag is valamiképpen egységben van a Teremtő örök szellemével. Ő az első ember, akiben megvalósult az Isten nagy terve, amelynek megvalósulása a teremtés első pillanatával kezdődött. Így amikor a megölt, Feltámadt Úrra tekintünk, nemcsak neki örülünk, hanem annak is, hogy Isten szándéka szerint ránk is ez vár. Isten mindent megtett és megtesz azért, hogy velük is megtörténjék, hogy mi is haza jussunk. Ez minden vágyunk beteljesedése és ugyanakkor minden vágyunkat és elképzelésünket is felülmúlja, ahogy azokét a tanítványaiét is, akik Jézust összetörten gyászolták.

Isten velünk kapcsolatos tervét, hogy az egész emberiséget, minden egyes embert gyermekévé tegye, így Egyszülött Fiából Elsőszülött legyen, semmi se húzhatja keresztül, még a bűn sem, az első bűn és annak hatásai sem és az utána következő bűnök és a mi saját bűneink sem. De személyes bűneink komoly akadályt jelentenek, hogy megvalósulhasson. Keresztül nem húzhatjuk, de hátráltatni tudjuk.

 

Az a nagy ajándék, amit Krisztus feltámadása hozott, nekünk a keresztségünkkor és az Eucharisztiában adatik meg.

A keresztségben Isten megtisztítja szívünket bűneinktől, Szentlelkével adja önmagát, életét, a vele való és az ő családjával való közösséget, ezért Krisztus testének, az egyháznak a tagjai is leszünk. Lelke által a Feltámadt Úr élete árad belénk.

Isten teremtő munkája ez, egy pillanat alatt, csendben, észrevétlen, ahogy Jézus feltámadása is történt, amikor a pap leönt minket a keresztvízzel és mondja: „Megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Újjáteremtés, újjászületés. Erről beszél Ezekiel próféta. (Ez 36,26-27)

A Feltámadt Úr önmagát, az ő örök isteni életét adja az Eucharisztiában a kenyérben és a borban, mint testét és vérét.

Ezért felnőtteket az egyházban ma éjszaka kereszteljük meg, és részesülnek a megkereszteltek az Eucharisztiában. Nekünk pedig lehetőség, hogy megköszönjük, és megújítsuk elkötelezettségünket a mellettünk Krisztusban örökre elköteleződött Istennek az egyházban és az egyháznak.

 

Megköszönjük annak tudatában, hogy már most Krisztus örök isteni életét éljük. Mit mond Pál: „Magatokról is így gondolkodjatok: meghaltatok a bűnnek és Istennek éltek Krisztus Jézusban” (Róm 6,11). Igen, a mi feltámadásunk már elkezdődött azzal, hogy a Feltámadt Krisztus életét éljük. De ez a mi közreműködésünket is kívánja, mivel Isten ajándéka egyben feladat, azaz küldetés. Az elköteleződés megújítása az elköteleződésem megerősítése, hogy a Feltámadt Krisztus vezetésével, az ő világosságával és erejével igyekszem élni. Az elköteleződés megerősítése, vagyis a keresztségi fogadalmunk megújítása után az Eucharisztiában a Feltámadt Úr eljön közénk és adja magát és örök életét. Készülünk fogadására.

 

Adjunk hálát az Atyaistennek és Jézusnak, hogy feltámadt, hogy mi ezt tudjuk és hogy hozzá tartozunk. Kérjük, hogy töltse be szívünket, lelkünket  és engedjük, hogy áradjon élete belénk is.

Jézus azt mondja, hogy „vágyva vágytam, hogy elköltsem veletek a pászkát”, és a lehető legrövidebb ideig volt halott, alig másfél napig. Láthatjuk, hogy hogyan siet, hogy feltámadása után megjelenhessen tanítványainak. Ez ránk is vonatkozik. Az Úr Jézus és az Atya jobban vágynak a velünk való egységre az eucharisztiában is és az életben is, mint mi… Mi vagyunk nehézkesek, a nehézkesség bennünk van.