Nemes György Sch.P

Adventi elmélkedéssorozat 2014

Írta: Administrator. Beküldve: Nemes György Sch.P

Adventi elmélkedéssorozat   1. rész

2014. ADVENT

 

„Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza!”

 

„Felette nagy titok ez…”

 

 

Krisztusban kedves Testvérek!

 

Az idei adventi elmélkedéssorozatunkban a házasságról gondolkodunk el. Mivel a karácsony tágabb értelemben is a család ünnepe, hiszen üdvözítőnk családba született bele, fontos számunkra ez a téma. De az ünnepkörön belül külön van egy vasárnap, Szentcsalád vasárnapja, amikor az Egyház különösen is a családról elmélkedik, a családot ünnepli.

A másik fontos motívum, hogy a most ülésező püspöki szinódus témája szintén a család. És látni fogjuk, hogy a történelem során az Egyház mennyire fontosnak tartotta, hogy a család témájában részben hűséges legyen az evangéliumi eszményhez, részben pedig segítséget adjon a kor nehéz problémáiban. Ezt teszi a szinódus is, amelynek első, előkészítő része most zárult le, a végleges döntéseket pedig a jövő évben fogja meghozni – természetesen a pápa vezetésével.

 

Jézus az utolsó vacsorán megígérte a „más Vigasztalót”, a Szentlelket, aki tévedhetetlenül vezeti az Egyházat. Ám az Egyházban is gyarló emberek vannak, az Egyháznak is van emberi arculata. Az Egyház részben állandó, az igazság birtokosa, amelyen a „pokol kapui sem vesznek erőt”, részben változó, azaz a változó világban újra meg újra keresi megszólalási lehetőségét. Ez a történelem folyamán mindig így volt, de fokozottan így van ez a mai szekularizált világban, ahol csakugyan a „só és a kovász” szerepét tölti be. A II. Vatikánum meg is fogalmazta a korszerűsödés igényét, amelyet szakkifejezéssel aggiornamentonak nevezett. „Az aggiornamento azonban nem azt jelenti, hogy mi válunk olyanná, mint a világ, hanem a világot tesszük olyanná, amilyenné Jézus kívánja tőlünk” (XXIII. János)

Az Egyház tehát úgy nyugtalan, mint az iránytű. Mindig más helyzetben van, de mindig keresi az igazságot. Különösen megfigyelhető és tanulságos ez a keresés a házasságról szóló tanítás vizsgálatában.

A házasság és a család problémája természetesen mindig időszerű volt. A Szentírás már az első lapon foglalkozik vele, és éppen a tanító részekben kerül elő újra meg újra. Itt rendkívül fontosak az evangéliumok és Szent Pál tanítása. Az erkölcsteológiai eszmélkedésnek is állandó témája volt (vö. patrisztika, skolasztika, reformáció, katolikus megújulása). Szerepel a Trentói Zsinat dogmatikus és egyházfegyelmi döntéseiben is. A hagyományos kézikönyvek (pl. Vermeersch, Noldin, Prümmer) akkor a papoknak, illetve a papnövendékeknek íródtak, de ezek tanításában is szerepelt, és ezek azután nagy befolyással voltak részben a gyóntatáskor adandó tanácsokra, részben a katekézisre. Ennek ellenére tényként kell elkönyvelnünk, hogy korunkban még jobban feléje fordult az érdeklődés. Az erkölcsteológiai munkák nagy része foglalkozik ezzel a témával. Fokozottan figyelt erre a Tanítóhivatal is. Az elmúlt több mint száz év pápai megnyilatkozásai nagyon sok témakört érintettek, de a leggyakoribb témák a következők voltak: a szociális kérdés és aházasság. Ennek a jelenségnek sok oka lehet, de a legfőbb talán az, hogy a család helyzete is sokat változott, elsősorban az ipari társadalom kialakulásával.

Bevezető szempontok

A patrisztika korában a szentírási tanítás alapján hangsúlyozták a szüzesség értékét, de kiemelten hangsúlyozták a házasság szentségi jellegét. A dogmatikai tisztázás és az erkölcsi fejlődés ebben a korban karöltve járt együtt. A házasságkötés, mint világi cselekmény a keresztény ember szemében természetfölötti történés színhelye lett. Szent Ágostonnál már szerepel a házasság hármas java: a gyermek („bonum prolis”), a hűség („bonum fidei”) és a szentség („bonum sacramenti”)

A középkor idején az Egyház tiltja a titkos házasságkötést, de a nyilvánosságot még nem teszi az érvényesség feltételévé. Hangsúlyozza, hogy a házasság a jegyespár szabadon megvallott beleegyezésével jön létre. Hosszas jogi viták után IX. Gergely pápa (1227-1241) a következő megoldást szentesítette: A házasság a felek egyetértő kijelentése által azonnal érvényes, de felbonthatatlanná csak az első szexuális egyesüléssel, az un. elhálással válik. A középkor skolasztikus teológusai hangsúlyozzák, hogy a kegyelem segíti arra a házastársakat, hogy megfelelő módon éljék házaséletüket.

A Tridentinum (1545-1563) fontos esemény volt az Egyház történetében, elsősorban a reformációra való válaszként a dogmatikus döntésekben, de legalább ekkora jelentőséggel bírt az erkölcsi eszmélkedés terén. A házasságról szóló tanítással sokat foglalkozott a zsinat, hosszú és sok töprengést hozó viták után hozta meg az erről szóló határozatot, amely a Tametsi kezdetű határozatban látott napvilágot. Ez a tanítás kifejti, hogy a házasság örök és felbonthatatlan, monogám (a többnejűséget az újszövetségben az isteni jog tiltja), és Krisztus kegyelme tökéletesíti a házastársak szeretetét. A dokumentum felsorolja a tévedéseket, és a kánonok között el is ítéli azokat. A zsinat azt is elrendeli – mint láttuk –, hogy a házasság érvényességéhez szükséges, hogy azt a plébános és két tanú előtt kössék meg. Ez a Forma Tridentina.

A történettudomány az 1789-től 1914-ig terjedő időszakot „hosszú tizenkilencedik századnak” nevezi. Ennek analógiájára a magisztérium megnyilatkozásainak történetét az 1870-es időszaktól (IX. Piusz), vagy méginkább a századvégtől (XIII. Leó) mindmáig tartó időszakot nevezhetnénk„hosszú huszadik századnak”. Az tény, hogy ebben az időszakban, a történelemben eddig nem ismert új helyzet állott elő, új problémák léptek fel. Amikor a Tanítóhivatal megnyilatkozásaira figyelünk, akkor egy kicsit áttekintjük a tárgyalt időszak történetét is. Meglátjuk, hogy mire reflektálnak a pápai megnyilatkozások, milyen veszélyekre utalnak, illetve milyen eligazításokat adnak. Az 1981-ben megjelent Familiaris consortio kifejezetten a házassággal foglalkozik. Nem új tudományos nézeteket közöl vagy hagy jóvá, nem új erkölcsi direktívákat ad. Inkább összefoglaló jellege van. Szintézis, egy évszázad útkeresésének az eredménye.

Ezzel majd a következő alkalommal foglalkozunk!

A magisztérium megnyilatkozásai IX. Piusztól XII. Piuszig

IX. Piusz volt az első pápa, aki kénytelen volt szembenézni a XIX. században elterjedő liberális eszmékkel. Az ő működésére jellemző, hogy még nem tud különbséget tenni a valóban negatív tendenciák (ilyen például az elvallástalanodó világ) és a szükségszerű fejlődés rövid távon kellemetlen mozzanatai között (például a történelmi Pápai Állam megszűnése az olasz egység megvalósulása, a „risorgimento” folytán). A pápa a kor liberális eszméinek hatására adta ki hosszas előkészítés után a Quanta cura kezdetű enciklikáját és a hozzá kapcsolódó Syllabust, amely jegyzékbe foglalja az elítélendő tételeket. Ezek közül a házassággal kapcsolatban elítéli azt a nézetet, miszerint „a házassági és eljegyzési ügyek természetüknél fogva a polgári joghatósághoz tartoznak”.

A teológusok többsége XIII. Leótól számítja a modern pápák sorát. XIII. Leó figyelembe veszi a kor jelenségeit, és lelkipásztori buzgósággal reflektál rájuk, ugyanakkor minden változást a meglévő struktúrákon belül akar végrehajtani. A házasságról szóló enciklikáját kezdő szavairól ARCANUM DIVINAE SAPIENTIAE címmel emlegetjük (1880).A pápa küzd a házasság szekularizációja ellen. Ez a küzdelem, ha a világtörténelmi távlatot tekintjük, eredménytelen volt, hiszen éppen akkor kezdődött meg minden téren az elvilágiasodás. A pápa tanítása, hogy a házasság, főként a keresztények kötött házasság kizárólag az Egyházra tartozik. Elítéli tehát a polgári házasságot és a válást. John O’Riordan morálteológus kimutatja, hogy a pápa két tendenciával áll szemben: a vallástól független, autonóm morál kialakulásával és a nők társadalmi egyenjogúságának előmozdításával. Természetes, hogy az utóbbit nem gőgből teszi, hanem, mert félti a női hivatást. Ebben a korban, mint láttuk, még nem mindenben ismeri fel az Egyház a ténylegesen káros jelenségek, és a rövid távon kellemetlen, de szükségszerű történelmi folyamatok közti különbséget. Az előbbire példa az elvallástalanodás, az utóbbira pedig az olasz egységmozgalom, amely végül a pápa világi hatalmát megszüntette. Ez utóbbit már 1929-ben másként látta az akkori pápa, és a Lateráni Egyezménnyel létre is jött a szimbolikus területű Vatikán Városállam. De a polgári házasság megítélése is változott azóta.

Az enciklika tanításából a következőket érdemes kiemelni. A házasság természetes intézmény, de a keresztények számára egyúttal szentség, amelynek lényeges eleme az egység és a felbonthatatlanság. Nem beszél kifejezetten a házasság céljairól, mégis kitűnik a tanításból, hogy az emberi nem (és keresztények között az egyház) fennmaradásának biztosításáról van hivatva gondoskodni, de arra is szolgál, hogy a házastársakat boldoggá tegye. A házastársak egymás iránti szeretete egyszerre természetes és természetfölötti (divina caritas). Az asszony köteles engedelmeskedni férjének, de ez nem lehet önkényes, az engedelmesség „társ módjára” valósul meg (latin szakkifejezéssel in more sociae). Végül a házasság szentségi kegyelmet közvetít és a megkötött és elhált (ratum et consummatum) házasság keresztények között mindig felbonthatatlan.

1917-ben jelent meg az Egyház kodifikált törvénykönyve, a CODEX IURIS CANONICI. Mivel itt jogi dokumentumról van szó, csak arra a két mozzanatra figyelünk, amely a teológiára befolyással volt. A kódex beszél a házasság céljairól: az elsődleges cél az utódok nemzése és felnevelése (finis primarius: procreatio et educatio prolis), a másodlagos cél pedig a rosszra hajló természetünk orvoslása (finis secundarius: mutuum adiutorium et remedium concupiscentiae) Ezek a fogalmak azután bekerültek az erkölcstani kézikönyvekbe és nagy hatással voltak a hittankönyvekre. A kódex természetesen részletesen tartalmazza a házassági akadályokat A kódex azt is hangsúlyozza, hogy a jogvélelem mindig a házasság érvényessége mellett szól, az esetleges érvénytelenséget bizonyítani kell.

A fogamzásgátlás témája a teológusoknál ismételten előkerült a múltban is, de nagyobbfigyelemtámadt a XX. század elején, amikor a gyerekszám hanyatlása drámaivá vált. 1909-től egyik ország püspökei a másik után minduntalan közös pásztorlevelekben foglaltak állást a fogamzásgátlás problémájában, végül maga a pápa is: XI. Piusz.

A következő jelentős dokumentumot tehát XI. Piusz pápa adta ki 1930-ban CASTI CONNUBII kezdőszavakkal. Hangneme még nem mai, de nem vitatható a lelkipásztori buzgóság, az evangélium iránti elkötelezettség. Összefoglalja a házasság méltóságáról szóló tanítást, kifejti a házasság javait, majd rátér a kor megítélésére és elítélésére. A pápa a következőkben mutatja be a házasság javait: a gyermek, a hűség (vagyis a házasság egysége) és a szentségi jelleg.

Bevezetésként éppen a keresztény értékrendtől való eltérésre mutat rá. „Minden gonoszságnak gyökere annak tagadása, hogy a házasságot a természet Ura alapította és Krisztus Urunk valódi szentség rangjára emelte, s az az állítás, hogy a házasság emberi találmány” Ezekből az alapelvekből következnek szerinte az egybekelésnek új módjai, az ideiglenes házasság, a próbaházasság és a baráti házasság. Ezeket a pápai enciklika elítéli.

Az anyaság elleni támadással kapcsolatban szól a születésszabályozás módszereiről. Ez egyúttal válasz is volt az anglikánok lambethi konferenciájára, amely megengedhetőn vélte a fogamzásgátló eljárásokat. „A házassági jognak olyan használata, amely azt a gyermeknemzés természetes hatásától megfosztja, Isten és a természet törvényének súlyos megsértése, s akik ilyen követnek el, súlyos bűnnek szennyezik be magukat”. A pápa egyúttal nyomatékozza a gyóntatók felelősségét, amely szerint a nem elégséges felvilágosítás esetén súlyos számadás vár rájuk. Tudomásul veszi az ipari társadalommal jelentkező nehézségeket, de megoldásként a trentói hittételt idézi, miszerint „Isten lehetetlent nem parancsol, hanem parancsával arra int, hogy tedd meg, amit bírsz, kérd, amit nem bírsz, megsegít, hogy bírjad”. Az enciklika kitér még az abortusz tilalmára, s arra, hogy az állam „fajnemesítési célból” nem tilthatja meg senkinek a házasságkötést. A hitvesi hűség elleni támadás címszó alatt foglalja össze a már akkor felbukkanó szabadosságot, valamint a női emancipáció helytelennek tartott értelmezését, ismét hangsúlyozva az asszony engedelmességét. A szentség elleni támadás címén elítéli a polgári házasságot, a válást, valamint a válást elősegítő polgári törvényeket. Különösen veszélyesnek tartja a vegyes házasságot. A keresztény házasság megújításában elsősorban a mély vallásosságra figyelmeztet, utal a kegyelmi vonatkozásokra, de felhívja a figyelmet az Egyház iránti engedelmességre.

XII. Piusz a szakirodalom értékelése szerint azon iparkodott, hogy az Egyház hagyományos tanítását úgy alkalmazza a modern korra, hogy azon ne kelljen változtatni. Az ő tanítói megnyilatkozásainak kedvelt formája volt a különböző csoportokhoz intézett beszéd, témánkban az 1951-es beszéde az olasz szülésznőkhöz. Újra leszögezi, hogy a házasság elsődleges célja az utódok nemzése és felnevelése, a születésszabályozás hagyományos tanításához pedig hozzáfűzi, hogy néha szükség van heroikus magatartásra, de Isten nem parancsol lehetetlent.

A II. Vatikáni Zsinat és az utána következő korszak

A II. VATIKÁNUM olyan fontosnak tartja a házasság és a család témáját, hogy a GAUDIUM ET SPES konstitúcióban a különösen égető problémák között tárgyalja. A tanítás lényege, hogy a legfontosabb a nagylelkű áldozatkészség, amellyel megvalósítható a ”bensőséges házastársi élet- és szeretetközösség,”, … a „Teremtő műve”, amelyet „Krisztus Urunk bőségesen megáldott, … amely az isteni szeretet forrásából eredt, s Krisztus és Egyháza egyesülésének mintájára jött létre” (48). A nők szerepével kapcsolatban már nem beszél rangkülönbségről, hanem inkább a szerepek (illetve hivatások) különbözőségéről, s nem az asszony engedelmességét hangsúlyozza, hanem azt, hogy az anya „otthonának élhessen…, de úgy, hogy az asszony jogos társadalmi felemelkedése is biztosítva legye” (52). Ezt hangsúlyozza később II. János Pál pápa is.

A VI. Pál pápa által 1968-ban kiadott HUMANAE VITAEenciklikát hosszú előkészítő munka előzte meg. Ennek során sok teológus a hagyományos álláspont ellen foglalt állást. A pápa nem engedte meg, hogy a zsinat tárgyaljon a születésszabályozásról, amely akkor már az érdeklődés középpontjában állt. A közvéleményt foglalkoztatta, a teológusok egy részének pedig – mint láttuk –, a hagyományos felfogással ellentétes volt a véleménye.

A születésszabályozás általában az eddigi megnyilatkozásokban is szerepeltek, ennek azonban ez áll a központjában. A pápa – népszerűségét hősiesen kockáztatva – a hagyományos tanítás mellett foglalt állást. A dokumentum hangsúlyozza a házastársi szeretet fontosságát és a szülői felelősséget. A családtervezés megengedett eszközének azonban csak a női ciklus termékeny és terméketlen periódusához való alkalmazkodást tartja megengedhetőnek, a fogamzásgátlást azonban nem. Az előző dokumentumokkal ellentétben azonban indokolja is az állítását. Éppen az ellentétes várakozások miatt azután a dokumentumnak nagy volt a visszhangja a „világ”, a különböző püspöki karok és a teológusok részéről. Voltak, akik a körlevél tanításának szellemében az abszolút engedelmességet kívánták. Mások a tanítást nem normának, hanem eszménynek fogták fel, amire törekedni kell, de megfontolt egyéni lelkiismerettel el lehet térni tőle. Voltak végül olyan megoldási kísérletek, amelyek arról beszélnek, hogy végső szükség esetén, vagyis ha egy házasság felbomlana, az enciklika tanításától eltérni nem súlyos bűn. Ide nyilatkozott például a francia és az osztrák püspöki kar[1]. A most bemutatandó Familiaris consortio enciklika ebben a kérdésben ragaszkodik a Humanae vitae tanításához: „A teológiai megfontolás felfoghatja és egyre mélyebben fel kell fognia azt az antropológiai és erkölcsi különbséget, amely a fogamzásgátlás és a terméketlen időszakok megtartása között van”. Ugyanakkor érdekes, hogy nem foglalkozik a Humanae vitae tanításától eltérő „reflexiókkal”, el sem ítéli őket, tehát olyan komolysággal kell megítélni azokat, mint ahogy eddig tettük.

A következő elmélkedésünkben a Tanítóhivatal azóta megjelent dokumentumait tárjuk fel.

 

Adventi elmélkedéssorozat 2. rész

2014. ADVENT

 

 

 

Krisztusban kedves Testvérek!

 

Az idei adventben a pápai megnyilatkozások ”megidézésével” a családról elmélkedtünk. A történeti kialakulás és a problémák atgondolása után, most a logikailag második, de az elmélkedéssorozatban a befejező részzel foglalkozunk, ezúttal nem a nehézségek, hanem a házasság szépségeinek bemutatásával.

 

Bevezetésként idézzük Boldog VI. Pál pápát!

 

”A názáreti ház iskola, tudniillik az evangélium iskolaja, amelyben elkezdjük megismerni Krisztus életét.

        Mert ezen a helyen tanuljuk meg először is azt, hogyan szemléljük, hallgassuk, elmélkedjük át és ismerjük meg behatóan, hogy milyen mély és rejtett erő van Isten Fiának ebben a legegyszerűbb és legalázatosabb s legszebb kinyilatkoztatásában. De remélhetőleg megta-nuljuk lassan utánozni is.

        Itt válik ugyanis számunkara világossá, hogy juthatunk el könnyen annak a felismerésére, hogy kicsoda is Krisztus? Itt kiváltképp megértjük, hogy milyen jól kell szemügyre vennünk mindent, ami az ő köztünk lakozásával kapcsolatos, és annak mintegy keretét adja, tudniillik a helyszínt, a korviszonyokat, a szokásokat, a beszédbódot, a szent szertartásokat, egyszóval mindent, amit Jézus felhasznált, hogy magát a világnak kinyilvánítsa. Itt minden beszél, mindennek jelentése van. ...

        Itt értjük meg továbbá a családi élet lényegét. Minket valóban Názáret figyelmeztessen arra, hogy mi a család, mi annak a szeretetközössége, komoly és ragyogó szépsége, szent és sérthetetlen sajátossága. Mutassa meg, milyen szeretetteljes a családban a nevelés, amelyet semmi más nem helyettesíthet. Tanítson meg arra, hogy mi a csalá alapvető kötelezettsége a társadalmi rendben. (1964. jan. 5.)

A II. Vatikáni Zsinat és az utána következő korszak

 

 

A II. VATIKÁNUM olyan fontosnak tartja a házasság és a család témáját, hogy a GAUDIUM ET SPES konstitúcióban a különösen égető problémák között tárgyalja. A tanítás lényege, hogy a legfontosabb a nagylelkű áldozatkészség, amellyel megvalósítható a ”bensőséges házastársi élet- és szeretetközösség,”, … a „Teremtő műve”, amelyet „Krisztus Urunk bőségesen megáldott, … amely az isteni szeretet forrásából eredt, s Krisztus és Egyháza egyesülésének mintájára jött létre” (48). A nők szerepével kapcsolatban már nem beszél rangkülönbségről, hanem inkább a szerepek (illetve hivatások) különbözőségéről, s nem az asszony engedelmességét hangsúlyozza, hanem azt, hogy az anya „otthonának élhessen…, de úgy, hogy az asszony jogos társadalmi felemelkedése is biztosítva legye” (52). Ezt hangsúlyozza később II. János Pál pápa is.

 

II. János Pál pápa megnyilatkozásai

 

Az 1981-ben megjelent FAMILIARIS CONSORTIO kezdetű apostoli buzdítás tágabb előzménye az egész évszázad, közvetlen előzménye pedig a VII. Püspöki Szinódus, amelynek témája: „a keresztény család feladatai a mai világban”.A szinódus a helyi egyházakban történt előkészítő szakasz után 1980. szeptember 26-tól október 25-ig tartott, 200 püspök 11 szakértő és 43 „megfigyelő” vett részt rajta. Javaslataikat 43 pontban foglalták össze, és kérték a pápát, hogy „arra alkalmas időben készítsen az egyetemes Egyház számára a család feladataival foglalkozó dokumentumot”. A Familiaris consortio tehát egyenes folytatása a II. Vatikánum, a Humanae vitae, valamint a két előző szinódus (1974: evangelizáció, 1977: katekézis) munkájának. Az enciklika jegyzetapparátusából látjuk, hogy gazdagon hivatkozik is ezekre.

A dokumentum célját talán az utószó alapján lehetne legjobban összefoglalni. A buzdítás lelkipásztori üzenet, „amely arra irányul, hogy mindenki lelkét felébresszük a keresztény család problémáinakamelyek nehezek ugyan, de vonzókfigyelmes vizsgálatára”.

Általános jellemzőülannyit lehet megállapítani, hogy nem pusztán tanítani akar, hanem lelkiolvasmányul is szolgál. A témában a teljességre törekszik, nagyon sok problémára, feladatra kitér. Maximálisan figyelembe veszi a kort, amiben élünk. Nem zárkózik el a hibák észrevételétől sem, hangneme azonban mértéktartó. Segíteni akar, nem korholni, buzdítani akar, nem pedig kollektív elkeseredést előidézni. A házasságról tanít, de közben szemléletmódunkat is neveli.

Josef Tomko bevezetője szerint: „A pápa buzdítása mélységesen evangéliumi és emberi beszéd. Azért váltogatja benne egymást az Evangélium és az emberiesség, s azért szól az egész Katolikus Egyháznak és minden jóakaratú embernek … új lendületet adva a család alapvető küldetésének megvalósításához a felhívással: Család, légy az, ami Isten tervei szerint vagy!”

A körlevél felépítése bonyolultabb az eddig tárgyaltakénál. Bemutatja a mai helyzetet, ezt követően korszerű terminológiával megfogalmazza a házasság teológiáját (Isten terve a családról és a házasságról), utána pedig rámutat a házassággal kapcsolatos erkölcsi kérdésekre (a keresztény család feladatai). Részletesen tárgyalja a családdal kapcsolatos lelkipásztori feladatokat is.

A családdal kapcsolatos nehézségek elől sem tér ki. Rámutat azokra a problémákra, amelyek eddig is szerepeltek, de most a mai kornak megfelelő köntösben jelentkeznek, de az eddig nem szereplő problémákat is feltárja.

A problémák közül lehetetlen mindet megemlíteni. Itt a legjellemzőbbeket tekintjük át. Ezek jól mutatják a pápa lelkipásztoritisztánlátását és segítőkész aggódását.

Az elszemélytelenedés a mai társadalom egyik nagy veszélye, amely „sok embert menekülésbe (alkoholizmus, kábítószerek) kerget. … A családnak ma is nagy ereje van ahhoz, hogy kiragadja az embereket a névtelenség homályából, tudatosítsa bennük személyi méltóságukat, gazdagítsa emberségüket, rádöbbentse őket egyszeri és megismételhetetlen voltukra, és így szője őket bele a társadalomba”.

Érdekes és fontos mondanivalója a család jogainak a bemutatása, amelyek között a legalapvetőbb, hogy „családként létezzen”, joga van továbbá a gyermekneveléshez, a saját bensőséges életének megvalósításához és a társadalom és a jog által megadott-megadandó mindennemű védelemhez. A pápa problémalátásán, de még szóhasználatán is, látszik a harmadik világ ismerete is.

A körlevél külön fejezetet szentel a családipasztoráció nehéz eseteinek.

Együttérzéssel szól a rendkívülikörülmények között élő családokról (vendégmunkások, lakás nélkül élő családok, csonka családok, stb.). Az idegenben élő, társadalmilag gyökértelen családoknak az Egyházban kell hazát találniuk.

 

Áttekintő értékelés

 

A mai erkölcsteológiának két jelentős irányzata van: „az erősebben világ felé forduló…, és az erősebben szentírási tájékozódású”. A pápa „mélységesen emberi és evangéliumi beszéde” ezt is szintézisbe foglalja. Felhív arra – ez a lelki olvasmánynak is alkalmas apostoli buzdítás –, hogy a család két nagyobb közösségnek a kis modellja: az Egyháznak és az emberi társadalomnak. A felhívás konklúziója, hogy az emberi nem jövője a családtól függ. Ezért a keresztények működjenek együtt minden jószándékú emberrel, akik felelősséget éreznek a család iránt.

A házasság jogi vonatkozásait tartalmazza az 1983-ban megjelent új EGYHÁZI TÖRVÉNYKÖNYV (CODEX IURIS CANONICI), dogmatikai és erkölcstani tudnivalóit pedig kifejti a KATOLIKUS EGYHÁZ KATEKIZMUSA, amely 1992-ben jelent meg, Nem új tanítást ad, hanem az Egyház hagyományos álláspontját tartalmazza. A házasságról a hatodik parancsolattal kapcsolatban tárgyal. Bevezetőben a következő alapszempontot fogalmazza meg: ”A nemiség az emberi személy testi és lelki egységének minden összetevőjére kihat. Különösen érinti az érzelmi életet, a szeretet és az élet továbbadásának képességét és tágabb értelemben azt a készséget, hogy közösségi kapcsolatot teremtsen másokkal”. (2332) A témában teljességre törekszik, a hagyományos álláspontot képviselve mind az értékek, mind pedig a nemiséggel kapcsolatos bűnök tekintetében.

1999-ben jelent meg a Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele A BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT címmel, a hívekhez és „minden jóakaratú emberhez”. Ennek befejező sorai:

 „Ahogy a II. Vatikáni Zsinat meghirdette a szegények melletti kiállást, úgy szólítunk fel mindenkit a házasságok és a családok védelmezésére és erősítésére. Azért is, mert napjainkban ők sodródtak a leginkább válságos helyzetbe, ők tehát a mi korunk „szegényei”, de azért is, mert ők a legnagyobb kincsei a társadalomnak és az egyháznak: a család megújításával remélhetjük a megújulást korunk emberétől és társadalmától. II. János Pál szavai szerint „a család az egyház első és legfontosabb útja”, a társadalom emberiességének az alapja. Amikor a házasság és a család védelmében szeretnénk mozgósítani minden jóakaratú embert, elsősorban híveinket, akkor ezzel társadalmunk legigazibb javát kívánjuk szolgálni. (153)

 

Úgy tűnik, hogy az egyházi Tanítóhivatal és a helyi egyházak megfogalmazásában a tekintélyi érvelést, illetve az érvelés hiányát végképp felváltotta a hívőt nagykorúnak tekintő, meggyőző érvelés.

Tőlünk függ, figyelünk-e rá. Figyeljünk! Legyen ez az adventi felkészülésünk egyik vezérmotívuma!

 

 

Adventi elmélkedéssorozat 3/1. rész

2014. ADVENTJÉN

 

Sub pondera crescit palma!” – Teher alatt nő a pálma!

 

Krisztusban kedves Testvérek!

 

         Megvallom, nagyon sok gyötrődésembe került ennek az elmélkedésnek a megfogalmazása. Hiszen egyszerre akarom mondani az ”igazat” és a ”valódit”. Hasonlóan az Egyházhoz, hűséges akarok maradni az evangéliumhoz, de reflektálni akarok – épp az evangélium szellemében – a mai kor problémáira.

 

         Lelkigyakorlatunkban – rendhagyó módon – a választott témának nem a második, hanem a harmadik részével folytatjuk az elmélkedést! A logikus sorrend az lenne, hogy először foglalkozunk az Egyházi tanítóhivatal megnyilatkozásainak fejlődésével (ez volt az első elmélkedés témája), azután rátérünk a házasság és a család szépségére és szentségi jellegére, végül pedig foglalkozunk a kor jellegzetes problémáival, pontosabban azokkal, emelyek a családdal kapcsolatosak. Mivel azonban a jelenlegi szinódus elsősorban a problémákkal, a kényes kérdésekkel, illetve azok megoldási lehetőségével foglalkozik, elmélkedésünkben előre vesszük ezt a témát.

 

Már II. János Pál pápa 1981-ben megjelent FAMILIARIS CONSORTIO kezdetű apostoli buzdítását is egy szinódus, a VII. Püspöki Szinódus, előzte meg, amelynek témája: „a keresztény család feladatai a mai világban”.A szinódus a helyi egyházakban történt előkészítő szakasz után 1980. szeptember 26-tól október 25-ig tartott, 200 püspök 11 szakértő és 43 „megfigyelő” vett részt rajta. Javaslataikat 43 pontban foglalták össze, és kérték a pápát, hogy „arra alkalmas időben készítsen az egyetemes Egyház számára a család feladataival foglalkozó dokumentumot”. Ez volt a Familiaris consortio.

A dokumentum célját talán az utószó alapján lehetne legjobban összefoglalni. A buzdítás lelkipásztori üzenet, „amely arra irányul, hogy mindenki lelkét felébresszük a keresztény család problémáinakamelyek nehezek ugyan, de vonzókfigyelmes vizsgálatára”.

Általános jellemzőülannyit lehet megállapítani, hogy nem pusztán tanítani akar, hanem lelkiolvasmányul is szolgál. A témában a teljességre törekszik, nagyon sok problémára, feladatra kitér. Maximálisan figyelembe veszi a kort, amiben élünk. Nem zárkózik el a hibák észrevételétől sem, hangneme azonban mértéktartó. Segíteni akar, nem korholni, buzdítani akar, nem pedig kollektív elkeseredést előidézni. A házasságról tanít, de közben szemléletmódunkat is neveli.

Josef Tomko bevezetője szerint: „A pápa buzdítása mélységesen evangéliumi és emberi beszéd. Azért váltogatja benne egymást az Evangélium és az emberiesség, s azért szól az egész Katolikus Egyháznak és minden jóakaratú embernek … új lendületet adva a család alapvető küldetésének megvalósításához a felhívással: Család, légy az, ami Isten tervei szerint vagy!”

A körlevél felépítése bonyolultabb az addig megjelent körleveleknél. Bemutatja a mai helyzetet, ezt követően korszerű terminológiával megfogalmazza a házasság teológiáját (Isten terve a családról és a házasságról), utána pedig rámutat a házassággal kapcsolatos erkölcsi kérdésekre (a keresztény család feladatai). Részletesen tárgyalja a családdal kapcsolatos lelkipásztori feladatokat is.

A családdal kapcsolatos nehézségek elől sem tér ki. Rámutat azokra a problémákra, amelyek eddig is szerepeltek, de most a mai kornak megfelelő köntösben jelentkeznek, de az eddig nem szereplő problémákat is feltárja.

A problémák közül lehetetlen mindet megemlíteni. Itt a legjellemzőbbeket tekintjük át. Ezek jól mutatják a pápa lelkipásztoritisztánlátását és segítőkész aggódását.

 

Az elszemélytelenedés a mai társadalom egyik nagy veszélye, amely „sok embert menekülésbe (alkoholizmus, kábítószerek) kerget. … A családnak ma is nagy ereje van ahhoz, hogy kiragadja az embereket a névtelenség homályából, tudatosítsa bennük személyi méltóságukat, gazdagítsa emberségüket, rádöbbentse őket egyszeri és megismételhetetlen voltukra, és így szője őket bele a társadalomba”.

 

Érdekes és fontos mondanivalója a család jogainak a bemutatása, amelyek között a legalapvetőbb, hogy „családként létezzen”, joga van továbbá a gyermekneveléshez, a saját bensőséges életének megvalósításához és a társadalom és a jog által megadott-megadandó mindennemű védelemhez. A pápa problémalátásán, de még szóhasználatán is, látszik a harmadik világ ismerete is. – A jelenlegi szinódus viszont mutatja, hogy az új pápa nemcsak ismeri a harmadik világ problémáit, hanem ő éppen onnan jött. Éppen ezért reflektál még jobban az ottani problémákra. Ezért bizonyos problémafelvetései meghökkentőknek látszanak, pedig csak reflektálnak a kor problémáira. Ráadásul a „világ fiai” – hűen a hagyományokhoz – homofóbnak nevezik az értékek melletti kiállást, a túlzóan konzervatívok pedig szinte eretneknek tekintik a pápát. Pedig a kor problémáival már II. János Pál is foglalkozott, akit a jelenlegi pápa avatott szentté.

Megszívlelendő például az is, amit az idézett körlevél a megkeresztelt, de nem hívő jegyesekről mond. Ha nem társadalmi hagyományokból akarnak keresztény házasságot kötni, hanem azzal az elhatározással, amit az Egyház kíván, akkor ez „magában foglalja az Isten akarata iránti szüntelen engedelmes lelkületet”, az ilyeneket tehát a szentségi házasság kegyelme viheti el egyszer az üdvösség útjára. Nem szabad tehát az ilyenektől megtagadni az egyházi házasságot.

Rámutat a pápa arra is, hogy maga a család is lelkipásztorkodó közösség, amely kapcsolatban van az egyéb közösségekkel, például plébániai keretben. „A család apostolkodása aztán az irgalmasság testi és lelki cselekedetei által sugárzik tovább más családok felé, különösen a szegények, a betegek, az öregek, a nyomorékok, az árvák, az özvegyek, az elhagyott házastársak, a leányanyák és azok felé, akiket nehéz helyzetüknél fogva az abortusz kísért”. Rendkívül bátor szembefordulás ez a mai (és nemcsak mai) közvéleménnyel, amely nem a bűnt (paráznaság) bélyegzi meg, hanem a következményt (leányanyaság), és ezzel szinte predestinál az újabb bűnökre (hazudozások, abortusz, elhamarkodott házasság).

A körlevél külön fejezetet szentel a családipasztoráció nehéz eseteinek.

Együttérzéssel szól a rendkívülikörülményekközött élő családokról (vendégmunkások, lakás nélkül élő családok, csonka családok, stb.). Az idegenben élő, társadalmilag gyökértelen családoknak az Egyházban kell hazát találniuk.

A pápai körlevél ismertetésekor nem kerülhető meg bizonyos összehasonlítás a Casti connubii enciklikával, hiszen több problémát ennek a módszernek a segítségével tudunk bemutatni.

A vegyes házasság megítélésénél az előbbi körlevél így ír: „… nagyon vétenek, akik vakmerően vegyes házasságokat kötnek, amitől az Egyház anyai szeretete és féltő gondja súlyos okból óvja övéit…”. Az utóbbiban viszont ez áll: „A vegyes házasság sajátos nehézségekkel jár, mégis több olyan tulajdonsággal rendelkezik, amelynek ápolása és támogatása mind belső jelentőségük, mind az ökumenikus mozgalomra való hatásuk miatt hasznos.”

Vegyünk még egy összehasonlítást! A régebbi enciklika a következőket írja az úgynevezett „próbaházasságról”: „… vannak, akik az effajta förtelmeknek törvényes elismerését és polgárjogát követelik… Ezek a művelt népeket is a vad népek barbár szokásaihoz süllyesztenék”. És mit mond az utóbbi megnyilatkozás? Ez is utal arra, hogy a próbaházasság (vagy más szóval kísérleti házasság) rendellenesség, hiszen épen a személyi méltóság miatt az emberekkel nem szabad kísérletezni, és a hitből fakadó érvek alapján is megérthető, hogy a „nemi egyesülés … az egész személy odaadásának a jele”. Ez az odaadás pedig csak a fölbonthatatlanság esetében valósul meg. Mindkét megszólalás az evangéliumhoz, de míg az egyik elítél, addig a másik meggyőz. Tudomásul veszi a mai ember ösztönös szorongását a végső elkötelezettségtől. Ez utóbbihoz sokszor a nehéz szociális helyzet is hozzájárul. A rendellenességet nem mondja helyesnek, hanem – szóval és tanúságtétellel – rámutat a helyes cselekvés útjára.

Az előbbi témához kapcsolódva beszél a pápa a szabad szerelem kérdéséről is. Itt is az erkölcsi normákat komolyan vevő, de mégis inkább meggyőzni akaró szó hangzik fel. Érdekes, hogy szinte definiálja a jelenséget (kapcsolat minden polgári vagy egyházi kötelék nélkül), de mindjárt rámutat a jelenség társadalmi hátterére is. Ilyenek például a szorongás, bizonytalan félelem a jövőtől. Rámutat arra, hogy itt bűnökről vagy szó, de nem mindenkinél egyforma súlyú, van, aki – nehéz helyzete során – szinte oda sodródott. Itt is a meggyőzésben jelöli meg a lelkipásztor feladatát: „Okosan és tisztelettel közeledjenek az így együtt élőkhöz, hogy türelmes és szeretetteljes felvilágosításuk a keresztény családok tanúságtételével együtt utat nyithasson kapcsolatuk rendezéséhez”.

Gyakori eset az is, hogy a keresztények csak polgári házasságban élnek. Ezek vállalnak valamiféle elkötelezettséget, de ez nem elég. Itt is a meggyőzés a legfontosabb:„az életforma megválasztása szükségszerűen összetartozik a vallott hittel” Szeretettel kell kezelni az ilyen életformában élő embereket, de szentségekhez nem szabad bocsátani őket.

 

Egyáltalán nem ritka probléma a válás sem. Ha – végső szükségből – elvált valaki, de újra nem házasodott, azt szeretettel kell kezelni, hiszen az ilyen állapot szenvedést jelent. Hangsúlyozza a pápa, hogy az ilyen ember „hűségének és keresztény állhatatosságának példája különleges erejű tanúságtétel lesz a világ és az Egyház előtt, ezért az Egyháztól fokozottan igényli a szeretetet és a szükséges támogatást.”

Az enciklika foglalkozik az elváltak és újra házasodottak problémájával is, mint egyre aktuálisabb kérdéssel. Itt mutatkozik meg igazán, hogy mennyire az evangelizáció és a meggyőzés a cél, nem pedig az ítélkezés. „Az Egyház ugyanis, amely arra alapíttatott, hogy minden embert, de elsősorban a megkeresztelteket elvezesse az üdvösségre, azokat sem hagyhatja magukra, akik egy szentségi házasság megkötése után újabb házasságra akarnak lépni. Ezért fáradozik azon, s anélkül hogy belefáradna, a jövőben is törődik azzal, hogy ezeknek az embereknek is rendelkezésére álljanak az üdvösség eszközei.”

„Teher alatt nő a pálma!” – Talán meghökkentő volt a mottó, de most már értjük, miért választottam ezt. A keresztény értékrend ellenségei támadják az egyházi tanítást, de ha akarjuk, felfoghatjuk úgy is, hogy az Egyházat még jobban rákényszeríti, hogy tanítását – hűen az evangéliumhoz -, de a mai kor nyelvén fogalmazza meg. Ez pedig éppen segíti az evangéliumi eszmény terjedését. A következő elmélkedésünkben a mostani szinódussal kapcsolatos problémákról is el fogunk gondolkodni. Azok még nehezebb kérdéseket vetnek fel.

 

 

 

Adventi elmélkedéssorozat 3/2. rész

2014. ADVENTJÉN

 

Sub pondera crescit palma!” – Teher alatt nő a pálma!

 

Krisztusban kedves Testvérek!

 

            Ezt az elmélkedéssorozatot 3 részesre terveztem, de most mégis négy részes lett belőle. Tréfásan mondhatom a mai részről, hogy a 3. rész második feléről gondolkodunk el. Az előző elmélkedésemet azzal kezdtem, hogy nagyon sok gyötrődésembe került ennek az elmélkedésnek a megfogalmazása. Hiszen egyszerre akarom mondani az ”igazat” és a ”valódit”. Hasonlóan az Egyházhoz, hűséges akarok maradni az evangéliumhoz, de reflektálni akarok – épp az evangélium szellemében – a mai kor problémáira. A mostani elmélkedésemre ez fokozottan vonatkozik.

 

Már II. János Pál pápa 1981-ben megjelent FAMILIARIS CONSORTIO kezdetű apostoli buzdítását is egy szinódus előzte meg, amelynek témája: „a keresztény család feladatai a mai világban”. Ennek az előző szinódunak egy nagy hatású dokumentum lett az eredménye, amelyről az előző elmélkedésünkben gondolkodtunk el.

Ez volt a Familiaris consortio. A dokumentum célját talán az utószó alapján lehetne legjobban összefoglalni. A buzdítás lelkipásztori üzenet, „amely arra irányul, hogy mindenki lelkét felébresszük a keresztény család problémáinakamelyek nehezek ugyan, de vonzókfigyelmes vizsgálatára”.

Az előző elmélkedésünkben bemutattuk a körlevél legfontosabb tanításait. Megismertük II. János Pál pápa szándékát, amely az volt, hogy a családdal kapcsolatos nehézségek elől sem tér ki. Rámutatott azokra a problémákra, amelyek eddig is szerepeltek, de most a mai kornak megfelelő köntösben jelentkeznek, de az eddig nem szereplő problémákat is feltárja.

 

A mostani szinódus még nagyobb problémákat vet fel. Elkészített egy előkészítő dokumentumot a rendkívüli általános közgyűlés (2014. okt. 5-19.), amelynek címe A CSALÁDI PASZTORÁCIÓ KIHÍVÁSAI AZ EVANGELIZÁCIÓ ÖSSZEFÜGGÉSEIBEN.  A munkát a szinódus egy kérdőív összeállításával kezdte. És itt kell nagyon odafigyelnünk, hogy mindkét véglettől tartózkodjunk. Mivel az első pillanatra meghökkentő dolgokat olvasunk, két szélsőség kísérthet meg minket. Az egyik az, hogy felületesen olvasva a megjelent dokumentumokat, azt gondolhatjuk, hogy az Egyház meg akar felelni a „világ fiainak”, és ezért elnézi a bűn, vagy legalábbis szemet huny fölötte. Mások – túlzóan konzervatív módon – esetleg „eretneknek” gondolhatják a pápát, pusztán a problémák, első látásra meghökkentő, valójában elgondolkodásra késztető megfogalmazása miatt.

 

És itt álljunk meg egy pillanatra! Az Egyház történetében nagyon sok meghökkentő fordulat volt. Sokak az első pillanatban nem értették szent Pált, mert nemcsak a pogányokra, hanem a zsidókból megtért keresztényekre sem tartották kötelezőnek az ószövetségi törvények megtartását. – Meghökkentő volt, hogy nem héberül vagy arámul, hanem a pogány görögök nyelvén írták az Újszövetséget – hogy az akkori művelt világ megismerhesse. – A középkorban meghökkentő volt, hogy Szent Bernát nem tartotta Péter utódjának, III. Jenő pápának – volt tanítványának – a fényes külsőségek viselését. – Meghökkentő volt, amikor a Katolikus Egyház is felkarolta az ökumenikus mozgalmat, amelyet addig a hitközömbösség jelének tartottak. – Még nekem is furcsa volt gyerekkoromban, hogy a szentmisét magyarul mondjuk – és a történelem igazolta ezt a fontos lépést is. Ezekre fontos gondolnunk, amikor a mai kor problémáival szembe nézünk.

 

Mielőtt azonban a szinódus által felvetett problémákra reflektálnánk, meg kell jegyeznünk, hogy a világ fiai felől ugyanolyan támadások érkeznek, mint az ókorban: az erkölcsi értékek melletti kiállást az emberi nem gyűlöletével azonosítják, legfeljebb van egy divatos szakkifejezésük: „homofóbia”. Ezekre a jelenségekre akar reflektálni az új pápa, aki, a harmadik világból jövet, az emberi nyomorúságokra még elődeinél is fogékonyabb. De hogy mennyire hűséges az evangéliumhoz, látszik abból, hogy két elődjét szentté, egyet pedig boldoggá avatott (XXIII. János, VI. Pál, II. János Pál).

 

A pápa, illetve az előkészítő bizottság ilyen kérdéseket tesz fel:

 

a) Milyen mértékű a Biblia, a Gaudium et spes” és a „Familiaris consortio” és a Tanítóhivatal zsinat utáni többi dokumentumának valós ismerete azzal kapcsolatban, hogy milyen értékeket tulajdonít a Katolikus egyház a családnak? Hogyan készítik fel a híveket a családi életre az Egyház tanításának megfelelően?

b) Ott ahol ismerik, teljes mértékben elfogadják-e?

d) Milyen mértékben ismerik ténylegesen, fogadják el, vetik el és/vagy kritizálják az Egyházon kívüli körökben e tanítást, és főként mely aspektusait? Melyek azok a kulturális összetevők, amelyek gátolják az Egyház családdal kapcsolatos tanításának teljes mértékű elfogadását?

A dokumentum nagyon részletesen kifejti a házasságra vonatkozó természetes erkölcsi törvényt (ez az isteni törvény legalapvetőbb része), fölveti a családpasztoráció fontosságát az evangéliummal kapcsolatban és a nehéz helyzetekben lévők lelkipásztori segítését.

 

Ezek után tér rá azokra a problémákra, amelyekkel ma szembe kell nézni:

 

a) Ezek közé tartozik az azonos neműek együttélése és a szabálytalan házassági kapcsolatban élők helyzete. Hangsúlyoznunk kell, hogy itt nem a bűnt helyesli az dokumentum, hanem azt hangsúlyozza, hogy az evangelizációról az ilyen esetekben sem mondhatunk le. Mikor ezeket olvasom, nagyon nagy szorongás fog el, hiszen ezeknek a kérdéseknek a tárgyalása két irányból is támadást válthat ki – amint az előbbiekben hangsúlyoztam. („Olyan azonos nemű személyek esetében, akik gyermeket fogadtak örökbe, hogyan lehet lelkipásztori módon viselkedni a hit továbbadása tekintetében?” – aligha az a válasz, hogy a bűnre azt mondjuk, hogy megengedett! De a probléma fontos lehet – arra mégsem bíztathatunk senkit, hogy ha már bűnben él, akkor legyen ateista is! Azaz kövessen el egy még súlyosabb bűnt!))

 

b) A szabálytalan házasságban élők helyzetével már a Familiaris consortio foglalkozott. Az oda nyilatkozott, hogy az ilyenek tagjai az Egyháznak, tartsák nyitva a lelküket arra, hogy valamiképpen rendeződjék a kapcsolatuk. Addig is vegyenek részt az Egyház munkájában, de szentségekhez nem járulhatnak. Gyermekeiket azonban mindenképpen vigyék el a szentségek felvételére. A mostani szinódus keresi annak a lehetőségét, hogy ennél is tovább mehessenek.

 

Egy nálam sokkal okosabb ember (Jelenits István) mondta, hogy vannak helyzetek, amikor azt kell mondanunk: „sírjunk együtt és imádkozzunk együtt”. Nyilván most sírni nem kell, de az aggódás mellett imádkozni azért, hogy az Egyház még jobban megtalálja az utat minden emberhez, illetve minden embert közelebb vigyen az evangéliumi eszményhez és élethez.

 

A II. Vatikánum óta alapvető megfontolás az Egyházban, hogy a hívőket nagykorúaknak tekinti. Azért mertem – némi szorongással ugyan –, de ezeket a kényes gondolatokat elmondani. Ha valamit félreérthetően mondtam, mindenkinek szívesen állok a rendelkezésére.

 

„Teher alatt nő a pálma!” – Talán meghökkentő volt a mottó, de most már értjük, miért választottam ezt. A keresztény értékrend ellenségei támadják az egyházi tanítást, de ha akarjuk, felfoghatjuk úgy is, hogy az Egyházat még jobban rákényszeríti, hogy tanítását – hűen az evangéliumhoz -, de a mai kor nyelvén fogalmazza meg. Ez pedig éppen segíti az evangéliumi eszmény terjedését. A következő elmélkedésünkben azonban már a karácsonyt, a szentcsaládot, a házasság bensőséges szépségeit fogjuk bemutatni.

 

 



[1]Bagi I. – Diós I.: Erkölcsteológia VII. A mértéktartás erénye. II. rész. A jegyzet részletesen ismerteti a püspöki karok állásfoglalását ebben a kérdésben (91-97. o.). A franciák úgy látják, hogy a házastársaknak néha választaniuk kell a házastársi szeretet kifejezésének és a szülői szerep felelős vállalásának kötelessége között, hona az enciklika a kettő lényegi összetartozását tanítja. ”Azok a keresztények, akik nem tudnak eleget tenni az enciklika követelményeinek és bűnösnek érzik magukat, hitükből és alázatukból merítsenek erőt. Legyenek meggyőződve arról, hogy az ő hibáik – akik egyébként személyes életükben és apostoli tevékenységükben nagylelkűek – súlyosságában nem hasonlíthatók ösze azokéival, akik megvetik az enciklika tanítását, és az önzésnek meg a gyönyörkeresésnek adják át magukat. Ne távolodjanak el a szentségektől, hanem inkább gyakrabban éljenek velük. (94. o.) Az osztrák püspöki kar azt mondja: ha valaki nem az enciklika útján jár, nem kell, hogy minden esetben súlyosan bűnösnek érezze magát, ”hogy eltávolodott Isten szeretetétől”, tehát gyónás nélkül is járulhat szentáldozáshoz. Aki azonban merő önzésből akadályozza meg a gyermekáldást, nem menthető a sűlyos bűn alól. (i.h.)