Nemes György Sch.P

Nagyböjti gondolatok – a szeretet jegyében

Írta: Administrator. Beküldve: Nemes György Sch.P

„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos.”

 

Nagyböjti gondolatok – a szeretet jegyében

 

Szent Pál egyik legtöbbet idézett helye a korinthusiaknak írt első levél 13. fejezete. Ez a zárt egységű remekmű emelkedett hangulatával a páli levelek egyik gyöngyszemének is mondható. A biblikusok még címet is adtak neki: „Szeretethimnusz”.

Érdekes ennek a résznek a szövegkörnyezete is. A korinthusi egyházközségben sok olyan ember élt, akinek volt valamilyen különleges képessége, karizmája. Ilyenek lehettek a csodatévő hatalom, a kormányzóképesség, a nyelvek adománya stb. A korinthusiak sokra beszülték ezeket a látványosabb karizmákat. Sokan talán kiváltságuknak is tekintették, mások pedig fájlalták a hiányukat. Szent Pál nem szól ellenük, de rámutat a legnagyobb kegyelmi adományra, a szeretetre. Ezt mindenki megkapja és gyakorolhatja, azok is, akiknek nincs különösebb karizmájuk. Ugyanakkor felhív annak veszélyére is, hogy sokaknál, akik esetleg az említett karizmákat birtokolják, épp a legfontosabb érték, a szeretet sikkadhat el.

Más módon ugyan, de minket is fenyeget ez a veszély. Sok mindent értéknek tartunk, becsülünk. Ilyen lehet például a szókimondás, a karakánság, az iskolai végzettség, a tudományos képezettség, vagy éppen a nyelvtudás, de a jó föllépés is. Hosszan lehetne a ma megbecsült értékeket sorolni.

De vajon mindig és minden körülmények között értékeknek mondhatók ezek? Érték-e például a szókimondás, ha valaki kizárólag sebezni tud vele? Érték-e önmagában a tudományos képzettség, ha csupán öncélú, saját előmenetelre törekszik, s hiú, másokat lenéző nagyképűséggel párosul. Érték-e a nyelvtudás, ha az illetőnek eszébe sem jut, hogy használjon vele, a tehetségével másokon segítsen? Érték-e a jó föllépés, ha az illető bár közismerten megbízhatatlan, a bizonytalanság, sőt a bizalmatlanság légkörét terjeszti, de ezt pont a jó föllépésével tudja palástolni?

Ezek kisarkított példák, de rámutatnak arra, hogy lényegében nincs önmagában értékes dolog, hiszen minden amit értéknek tartunk karikatúrává torzulhat, ha pontosan az hiányzik belőle, ami azt igazi értékké tenné: a másokra irányultság, a használni akarás, vagyis a szeretet. Amikor tehát minket is megkísért a korinthusiak mentalitása, akkor nekünk is szól az apostol figyelmeztetése: „Törekedjetek azonban az értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek”. (1Kor 12,31)

A gazdag költeményből itt egy gondolatot emelünk ki: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos”.

Korunk egyik jellemző tünete a túlhajszoltság, az állandó időhiány. Sajnos sokszor ezt egyenesen természetesnek, modernnek tartjuk, talán – akaratlanul is – büszkék vagyunk rá, hogy pl. „mindig elérhetők” vagyunk.

Az „elfoglalt ember” korunk egyik követendő modelljévé vált. Ez a „modell” azonban sokszor úgy viselkedik, hogy méltán lehet figyelmeztetni az apostol szavával, hogy legyen türelmes, legyen jóságos. Ha a türelmet és a jóságot állítja szembe az apostol a korinthusiak különféle karizmáival, akkor nekünk is ezeket kell szembe állítanunk a lázas tevékenységgel, az állandó idegességgel, türelmetlenséggel. Az aktív, tevékeny élet önmagában nem elítélendő, de a szeretet alapvető rendező elve nélkül legtöbbször mit sem ér. Sokszor döbbenten vesszük észre, hogy jó szándékkal kezdett tevékenységünk már egyáltalán nem szolgálja, hanem szinte megöli körülöttünk az életet, megrontja emberi kapcsolatainkat, robottá válik.

Ezt meggondolva láthatjuk, milyen időszerű Szent Pál felhívása. Életünk kereteiből természetesen nem léphetünk ki. Annak is magától érthetődőnek kéne lenni, hogy feladatainkat éppen mások javára vállaljuk. De ha tudatosan nem figyelünk önmagunkra, ha tevékenységünk, nem párosul türelemmel és jósággal, akkor a szó szoros értelmében alkalmatlanok leszünk a szeretet gyakorlására. Ha éppen a „szeretetből” vállalt többletmunka kapcsolatainkban több kárt okoz, mint hasznot hajt, akkor fel kell tennünk a kérdést: valóban szeretetből történik?

Az egyházi év egyik nagyon fontos időszakában, a nagyböjtben vagyunk. Ilyenkor iparkodunk befelé fordulni, többet imádkozni, az önmegtagadás cselekedeteit vállalni. Ezért még inkább fontos Szent Pál mondanivalójára figyelni. Nevezetesen ezeket a nagyböjti önfelajánlásokat szintén a szeretet célirányosságába kell fogni. Jézus kifejezetten fölhívja a figyelmet, hogy a böjtöt és a jócselekedeteket nem hivalkodásból, hanem szolgálatból vállaljuk. Nagyon fontos, hogy nagyböjti életvitelünk ne külsőségekben nyilvánuljon meg, s ezzel eltávolítson, hanem közelebb vigyen Istenhez, s egyúttal a másik emberhez, környezetünkhöz. „Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van!” (Mt 6 16-18) Ez nemcsak a böjtre vonatkozik, hanem minden „jó cselekedetre” is, hogy ilyen módon kell tenni. Nem azért tegyünk valami jót, hogy „lássák”, hanem mert a lelkiismeretünk szerint így a helyes.

„Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatok testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.” (1Kor 13,3) Az önként vállalt lemondásoknak csak akkor van értelme, ha valóban jobbá tesz bennünket.

Úgy tünhet, hogy sokat követel Szent Pál, és mégis látjuk, hogy nem elijeszt, hanem kedvet csinál. A nagyböjtben kiemelt feladatunk, hogy újra meg újra szembe merjünk nézni önmagunkkal, s a kor kísértéseit is legyőzve próbáljunk krisztusi életet élni. A türelem lehet nehéz erény, de nélküle minden tevékenységünk, üressé, haszontalanná válhat.

Ha megfogadjuk Szent Pál tanácsát, akkor nagyböjti felkészülésünk nemcsak a mi lelkünket gazdagítja, hanem szebbé teszi körülöttünk az életet. És akkor ez a szépség különösen gazdaggá teszi majd a húsvéti örömteli ünneplésünket is, s akkor az ünneplésben is Istenhez és egymáshoz kerülünk közelebb.

 

Nemes György